Flaar 24 – Az Év Európai Jachtja Díj 2024
Sajtóközlemény
Ismét magyar hajó az Év Európai Jachtja díj jelöltjei közt
A teljes egészében hazai fejlesztésű és gyártású hajót, a Flaar 24 vitorlást jelölték az Év Európai Jachtja (European Yacht of the Year – EYOTY 2024) díjra.
Az Év Európai Jachtja díj a legfontosabb, legbefolyásosabb és legszélesebb körben ismert hajóépítő díj világszerte. Gyakran a jachtozás Oscar-díjaként emlegetik, és a híre nemzetközi szinten sok millió vitorlázóhoz, hajótulajdonoshoz és iparági szakértőhöz jut el. A német Yacht magazin által indított díj 2004 óta létezik, ma már 12 ország magazinjának szakújságírói alkotják a zsűrit.
Magyar hajót eddig egyetlen alkalommal jelöltek a díjra: 2018-ban szintén a Flaar Kft által fejlesztett Flaar M37 vitorlás a legjobb 3 közé jutott a speciális hajó kategóriában.
A Flaar 24 egy nagy teljesítményű, teljesen szénszálas (karbon) hajó, amellyel legfeljebb hat fős legénység vitorlázhat, és négy fő számára biztosít alvási lehetőséget. A hajó teljesen hazai tervek alapján készült: a vezető tervező Déry Attila, formatervezője pedig Bendzsel Tamás. Az első vonalak megrajzolásától a sablonok készítésen át az első hajó legyártásáig a fejlesztés teljes folyamata a Flaar Kft. műhelyében valósult meg, hazai partnerekkel együttműködve. A hajó sorozatgyártást a cég a most épülő tótvázsonyi telephelyén fogja folytatni.
A Flaar 24 innovatív megoldásai már itthon is felkeltették a szakma figyelmét: az idei Budapest Boat Show-n elnyerte az Újdonság Pályázat I. helyezését, valamint a Legjobb Hazai Fejlesztés Különdíját. Az új modell első útja a Kékszalag vitorlásverseny volt, ahol előkelő helyen végzett, maga mögé utasítva a hasonló méretű hajók nagy részét.
Az Év Európai Yachtja díjra jelölt hajókat nemzetközi szakmai zsűri bírálja el több napos közös tengeri tesztvitorlázások alkalmával, ahol a tesztelőknek minden részlet alapos megvizsgálására lehetőségük nyílik. A díj létrehozása óta a zsűri tagjai már több mint 40.000 tengeri mérföldet hajóztak együtt, hogy megtalálják a legjobb új hajókat – ez a páratlan tapasztalat biztosítja, hogy csak kipróbált és szigorúan tesztelt modellek kaphassák meg a hőn áhított trófeát.
A Flaar 24-et október közepén Barcelonában fogják tesztelni, az ott szerzett tapasztalatok alapján állapítják majd meg a jelöltek végső sorrendjét. A győzteseket 2024 januárjában Európa legnagyobb hajókiállításán, a Boot Düsseldorf keretében hirdetik ki, ahol a Flaar 24 először mutatkozik be a nemzetközi közönségnek.
Legújabb sajtómegjelenések
A technológia és a formatervezés izgalmas fúziója – Horizon
A Flaar Mérnöki Tervező és Szolgáltató Kft. és Juhos Lehel közös munkájának eredménye a HORIZON szénszál erősítésű kompozit asztal, amely a Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) design LAB inkubációs programja során valósult meg. A különleges projektet a tervező...
A Trentasette nyerte a négykezest
A Trentasette nyerte meg abszolút kategóriában a XV. Rudi Trans négykezes East vitorlásversenyt, amelyen közel ötven hajó versenyzett. Ez volt a Flaar 37-es harmadik diadala ezen a versenyen. Tovább a teljes cikkreLegújabb sajtómegjelenések
Sokakat sokkoltunk azzal, hogy ez egy magyar hajó
Jóllehet Magyarország nem számít hajóépítő-nagyhatalomnak, sportos hajók terén mégis ott van az élvonalban. Közülük az egyik legelismertebb a két fiatal szakember által alapított etyeki-paloznaki Flaar. Az űrtechnológiát is felhasználó, áramvonalas karbonhajóik...